2014. január 26., vasárnap

Battle Royale

Cím: Battle Royale
Író: Takami Kósun
Főbb szereplők: Nanahara Súja, Kavada Sógo, Mimura Sindzsi, Kirijama Kazuo, Nakagava Noriko

 Elég régen írtam és tudom azt mondtam, hogy a következő könyv amiről beszélek az az Eperszedő lesz. időközben viszont rájöttem, hogy mostanában elég gyilkolós hangulatomban vagyok(egy bizonyos embernek köszönhetően) és eszembe jutott, hogy a Battle Royale kb. egy éve ott "porosodik" a polcomon(természetesen nem porosodik) Elkezdtem már párszor olvasni, de túl sok figyelmet igényelt, így letettem, meg közben akadt más. Viszont most tökéletes választás volt.
Amint felemeltem a könyvet és a felem fölé tartva akartam olvasni, rájöttem, hogy nem érdemes. Egyrészt mert nagyon nehéz a könyv(tömör gyönyör), másrészt mert elfárad a kezem, harmadrészt nem kellemes ha a fejedre esik(XD)Kicsit hasonlít a történet a Legyek ura című könyvre, a Battle Royale-ra pedig az Éhezők Viadala hasonlít( A Legyek urát most akarom elolvasni, már kikölcsönöztem a könyvtárból, az Éhezők viadaláról pedig később írok)
Amint látjátok, a könyv borítója árulkodik arról, hogy bizony Japánban játszódik a történet, Japán 15-16 éves gyerekekkel.

Történetünk főhőse Nanahara Súja, 3.b osztályos tanuló lázasan készül az osztálykirándulásra. Ám nem is sejti, hogy talán ez élete utolsó osztálykirándulása, ezzel azt osztállyal biztos. Részletes jellemzést kapunk a jellemekről már a könyv elején(senki ne aggódjon a nevek miatt, a könyv végére a fontosabbakat megfogjátok jegyezni, a többiek pedig nem fognak nagy szerepet játszani) Egyik percről a másikra mindenki elálmosodik a buszban és amikor magukhoz térnek egy osztályteremben találják magukat, ugyan olyan ülésrendben, ahogy az iskolájukban ültek. Kiderül, hogy az osztályfőnöküket megölték, de kaptam helyette egy újat, aki a játékot fogja vezetni. Milyen játékot? Japánban minden évben a harmadikosok közül kisorsolnak egy osztályt, akiket kiraknak egy szigetre, hogy életre-halálra menő harcot vívjanak egymással. A tanulókat egymás után engedik ki az iskolából, egy lány, egy fiú és minden gyerek között van 2 perc eltérés. Miután mindenki elindult, megkezdődik a harc. van aki beszáll, van aki csak menekül, vannak akik összefognak, van aki csak egyedül harcol. Súja Noriko társaságában marad és vigyáz a lányra. Bevallom a végét sejtettem az elejétől fogva, ám igen jó kis csavar történik.
Kérdés az, vajon életbe maradnak? Vagy Súja soha nem fog már gitárt fogni a kezébe és  eljátszani egy tiltott rock számot? Sikerül vajon megszökniük? ha elolvasod kiderül :)
Összességében egy jó könyv(van még belőle pár oldal, de már nem bírtam ki, hogy az első gondolatokat megírjam vele kapcsolatban) Olyan embereknek ajánlom, akik bírják a véres dolgokat és akik kicsit képbe vannak Japánnal, esetleg szeretik. Politikai dolgok is felmerülnek benne, így tényleg figyelni kell. Sok szereplőt mozgató könyv és a szereplők fejezetenként váltakoznak, szóval jó ha a könyv olvasása közben nem csinálunk semmit, csak a könyv lapjaira koncentrálunk.
- történet kreativitása: 10/10
- szóhasználat: 10/8 Nem tetszenek, ahogy a japán neveket "magyarosítják", a japán az legyen japán!!!!!!(♥)
- szereplők: 10/9. túl sok :| 
- könyv kinézete: 10/10 :)

Úgy tudom, hogy filmet is csináltak a könyvből, viszont még nem volt időm/kedvem/energiám/stb megnézni, de sort kerítek rá :) Viszont láttam, hogy ki játssza Súját, és kicsit idősnek találom, e ízlések és pofonok.

Van egy nagyon jó zene, ami a könyv hangulatához illik *-*
Ez a zene az egyik kedvenc animém openingje(betétdala)

"Van rosszabb az iskolánál."(fő gondolata a könyvnek, amit a borítón is feltüntetnek) 

2014. január 8., szerda

Gondolatok


Sziasztok :)
Először is a hangulatom most ehhez a számhoz igazodik: 
Néha szoktam azon gondolkodni, hogy hány ember van, aki a könyvek mögé rejtőzik. Sok embert bántanak mások, megint másiknak nem adatot meg, hogy családja vagy barátai legyenek. Erre van a könyv vagy a zene. Ami egy rossz napon feldob, egy esős napon napfényt varázsol, egy hideg napon felmelegít és átsegít.... Átsegít mindenen. Legyen az bánat, lelki problémák vagy éppen a gyász. Ám ő egyes emberekkel ellentétben soha nem hagy cserben, nem árul el, nem döf hátba. Számomra olyan, mintha a könyv élne. Lelke van és ez csak azok érthetik,- akik hozzám hasonlóan - millió meg egy könyvet olvastak már el. Ha a kezedbe veszel egy könyvet, - legyen az bolti vagy antikváriumi, használt vagy új - története van.
Ha megfogsz, megveszel egy használtan vett könyvet egyből érzed, látod mennyi mindent élt meg a napok, hónapok, évek során. Onnantól kezdve, hogy kiadják a nyomdából az olvasón áll, hogy hagyja elvarázsolni magát, vagy sem. Nem szeretem, amikor valaki azért néz rossz szemmel másokra, mert éppen nem jár bulizni, olvas és esetlegesen még jó tanuló is. Mielőtt valakit leszólunk azelőtt el kéne gondolkodnunk olyanokon, hogy miért bújik könyvek mögé, vagy éppen miért zárkózik el az adott illető. Számomra a lélekmelengető könyv, bármily meglepő a Tizenhárom okom volt. Hiába szól egy öngyilkos lányról, akkor is valahogy megnyugtat ha a kezembe kerül a könyv. Később majd erről a könyvről is írok. Továbbra is hiszek abban, hogy akik nem szeretnek olvasni azok még nem találták meg a számokra megírt könyvet. Van osztálytársam aki Star Wars rajongó és hiszem, ha a kezébe nyomnék egy Star Wars könyvet, akkor tuti nem tenné le egyhamar. Na mára ennyit. Ilyen gondolatokkal fekszek le aludni, olvasom el még a Bábel pár megmaradt oldalát :'( A következő pedig az Eperszedő lesz :) Alig várom, hogy elkezdhessem.

XOXOX É~ 

Bábel

Cím: Bábel
Író: Leiner Laura
Főbb szereplők: Latter Zsófia, Herczeg Napsugár"Napsi", Kiss Szabolcs"Szasza", Farouk Abdul, Kocsis Márton"Hipó", Herczeg Boldizsár"Boldi", Németh Kolos

Most olvasom ezt a remek könyvet és úgy gondoltam, hogy addig írok, amíg frissen él bennem az élmény. Még van pár oldal, de már most sok dolog fogalmazódott meg bennem. Az első dolog, hogy Leiner Laura megint nagyot alkotott, úgy gondoltam, hogy a Szent Johanna Gimi után nem lesz jobb könyve, de mégis. először nem vonzott annyira a dolog, sőt... bevallom kölcsön kértem a könyvet, hogy majd akkor veszem meg ha tetszik. Hát TETSZIK!!Leírhatatlanul. Teljesen más, mint az előbb említett könyvsorozat, amiről egy korábbi cikkben írtam már nektek. Rájöttem, hogy az írónőnek nagyon jó humora van, nem egyszer volt a Szent Johanna olvasása közben is, hogy hangosan röhögtem(igen, anyukám be is jött, hogy mit tartok ennyire viccesnek xD ) és nem tagadom, ez a könyv is tartogat elég vicces jelenetet. Nehéz úgy beszélni róla, hogy semmit ne lőjek le. Természetesen első perctől fogva Szasza volt a kedvencem, talán mert amikor a kezembe vettem a könyvet és a Zsófó "Barát listájáról" olvastam, már akkor éreztem, hogy Szaszát kedvelni fogom. Nem csalódtam. Úgy tűnik, hogy most előre sikerült írnom a saját véleményemet, de ezt ( így 20:32 órakor, amikor tanulnom kellene(!!) muszáj voltam leírni. Azt hiszem most már nem csak SZJGER vagyok, hanem Bábeler is(ha van ilyen XD), SŐŐT nagy rajongója lettem Leiner Laurának is (nem mintha eddig lett volna kivetni valóm vele kapcsolatban) Igyekszek minden könyvet közvetlen az elolvasása után dokumentálni, ugyanis akkor még minden érzés, gondolat friss.  
Közben pedig egy kis Zephyr song! 

Hatalmas kísértést éreztem, hogy minden RHCP számot meghallgassak, amiről csak egyszer is említést tettek a könyvben. Induljon az RHCP maraton. Még a végén Red Hot Chili Peppers fan leszek :3 Miközben ezt a számot hallgattam rájöttem, hogy ha a valóságban lenne Bábelfeszt én tuti mennék és talán nekem is lenne egy Szaszám. Azt hiszem megfog telni a telefon memóriám az RHCP-vel, de sebaj.

Ha Bábel akkor fesztivál, ha fesztivál akkor BÁBEL!!! Történetünk központjában egy baráti társaság van, Hipónak, Szaszának, Zsófinak, Napsinak és Abdulnak ez az első közös fesztiváljuk.Nehéz úgy írni egy ilyen lebilincselő történetről, aminek minden oldalán volt valami különleges, vagy vicces, hogy ne mondjak el semmit a cselekményből. Nos, Zsófinak minden vágya, hogy találkozzon a Red Hot Chili Peppers énekesével, aki a híres Antony Kiedis. Már a nászútjukról és a gyerekeikről fantáziál, na és persze arról, hogy Anthony megpillantja a színpadról és egyből szerelem lesz. Ám Zsófi nem sejti, hogy ez az elképzelés még csak közel sem jár ahhoz, ami valójában történni fog. Már a vonat úton felszedtek egy potyautast, a punkot, ami a legviccesebb vele kapcsolatban, hogy a könyv végéig nem derül ki a neve és amikor a közösségi portálon bejelöli Zsófiékat is "Csak egy Punk" néven van fent. Ki érti az ilyen embereke?
Természetesen amint kinyitják a kapukat az emberek elkezdenek beözönleni, hogy jó helyet találjanak. A csapat az első pillanatban gondokba ütközik ugyanis Napsugár bátyja, Boldi és kevésbé kedves haverja, Kolos befészkelik magukat a csapathoz. Vannak akik ezt nem bánják, ám Zsófi és Kolos között első pillanattól kezdve kialakul az ellenszenv. Természetesen kiderül, hogy Kolosnak van VIP kártyája, így Zsófi megpróbálja magát bekunyerálni a Chili VIP részlegébe. Vajon sikerül neki? 
Tovább folytatódik a hét, lesz részünk esőben, bakancs keresésben, veszekedésben, viharban, egy titokzatos barátnő is megjelenik, esküvőben, sőt elcsattan egy szájra puszi is. Tényleg nem szeretnék ennél többet mondani. Illetve,de. A végéhez annyit még, hogy természetesen ez a könyv is jobban végződik, mint azt vártam. Bár már az elején sejtettem, hogy mi lesz a végkimenetele az egész történetnek, de varázslatos, ahogy megforgatta a szálakat az írónő.
Kicsit a jellemekről. Az írónő ismét több jellemet mozgat meg, hiszen egy fesztiválon sok emberrel találkozik az ember, magyarokkal, németekkel, horvátokkal és mindenféle nemzetiségekkel. Ez a rész külön tetszett a műben, hogy nem csak magyarokkal futottak össze a gyerekek, így itt is remek poénok sültek el.
Zsófi és Napsi tipikus tinilányok, Zsófi betegesen rajong valakiért és álmodozik olyan dolgokról, amik valószínű, hogy soha nem fognak megvalósulni, amíg Napsi az életvidám lány, akit a fiúk körülrajongnak, a lányok utálnak és aki mindig szerelmes, percek alatt tud szerelembe esni.
Szasza és Abdul a tipikus csajozós srácok közé tartoznak és persze ha valamelyik csaj nem akar lekopni, egyből hívják a korábban említett csajokat, hogy játsszák el a barátnő szerepét. Bevallom nem rossz taktika.
Na és ott van Hipó természetesen. Számomra felfoghatatlan, hogy hogyan pattant ki az írónő fejéből ez a karakter. Már már idegesítő és a végletekig elmenő szereplő, végig az járt a fejembe, hogy mikor fogja valaki a kisujjánál fogva fellógatni. Tényleg idegesítő karakter, de valahogy a könyv végéra már hozzá szoktam a folyamatos hipochonderségéhez.

Sokan felvetették már a Szent Johanna Giminél, hogy miért nem lesz film vagy sorozat? Talán az a könyvsorozat elvesztené a varázsát. Viszont most, hogy ebbe belegondolok talán a Bábelből egyszerűbb lenne csinálni egy filmet. Én biztos megnézném, de ha nem lesz így is jó, rongyos lesz a könyv :)
- történet kreativitása: 10/10
- szóhasználat: 10/8 Nem volt benne semmi kiemelkedő. 
- szereplők: 10/10 
- könyv kinézete: 10/8 Sajnos a Ciceró kiadós könyvek egyszeri olvasásra nagyon koszosak lesznek :( 

2014. január 4., szombat

Örök kedvenc, avagy a Végzet Ereklyéi sorozat

Cím: Csontváros, Hamuváros, Üvegváros, Bukott angyalok városa, Elveszett lelkek városa( lesz még több is xD)
  Író: Cassandra Clare
  Műfaj: Fantasy, Romantikus
  Főbb szereplők: Clarissa Fray, Jace Lightwood(Wayland, Morgenstern, minden részben más XD) , Alex Lightwood, Isabelle Lightwood, Simon, Valentine Morgenstern


Történetünk egy átlagos lányról szól, aki egyik este bulizni indul a legjobb barátjával, Simonnal. Eszébe se jutott volna, hogy ez az este az egész életét felforgatja. Clarissa Fray átlagos tinilány, átlagos problémákkal. Ám amikor szemtanúja lesz egy gyilkosságnak az élete fenekestül felfordul. Próbálja elfelejteni a bárban látott, angyali srácot, de nem sikerül kivernie a fejéből. Amikor újra találkoznak katasztrofális dolgok sorozata következik be. Amikor Clary megtudja az igazat, vagyis azt, hogy az eddigi élete nem is volt igazán élet és, hogy ő valami nagyobb dologra hivatott, elképzelni se tudja, hogy mi vár még rá. Árnyvadászok, Vérfarkasok, Vámpírok, Boszorkánymesterek, Tündérek. Valószínűleg Clary élete sose fog visszatérni a régi kerékvágásba. A lány minden erejével azon van, hogy megmentse édesanyját, aki végre elmondhatna neki mindent, a múltjáról. Sajnos legjobb barátja Simon is belekeveredik a harcokba, amelyeket Clary, Jace, Isabelle és Alec a démonokkal vív.
Jace első pillanattól fogva megmozdít valamit a lányban, ám sajnos a sors közbeszól és az ő szerelmük soha nem teljesülhet be. Vagyis akkor még ezt hitték. Isabelle a végtelenül csinos és vonzó árnyvadászlány az első pillanatokban nagyon ellenséges főhősnőnkkel, fura neki, hogy más lány is van a fiúk közelébe és nem csak ő. Illetve irigyli is Clary-t, mivel mindig szeretett volna kicsi és törékeny lenni. Alec....óó igen :) Ő is eléggé ellenséges, ám miután eleget szapulták egymást Claryvel az ő kapcsolatuk is helyre rázódik.

Valentine(mint később kiderül, hogy Clary apja) minden erejét a Végzet ereklyéinek megszerzésére fordítja, megakarja szabadítani a világot az Alvilágiaktól. Megannyi tervet eszel ki a vámpírok, vérfarkasok, tündérek, boszorkánymesterek és az árnyvadászok között kötött Szövetség meghiúsítására. Ám pont az ellenkezője sül el. Clary segítségével az Árnyvadászok összefognak az Alvilágiakkal és legyőzik az ellenük felvonultatott démonsereget. Sok társukat elvesztették az árnyvadászok, ám a csata megnyerése mégis felvillanyozza őket. Történetünk igazán még itt kezd csak el bonyolódni :) Simon életébe is bepillantást nyerhetünk. Mit fog megváltoztatni egy vérfarkas lány? Jó dolog-e ha az ember kap az Angyaltól egy ajándékot?Clarynek sikerül-e megmentenie az anyját és a barátait? Szerelmük beteljesedik-e Jace-szel?



 Ha elolvassátok kiderül :)

Ha engem kérdeztek ez a világ egyik legjobb könyve. A sok rész ellenére nem lapos a történet, mindig újabb és újabb dolgok történnek, amik letaglózzák az embert. A karakterek nagyon kidolgozottak és az írónő figyel a köztük lévő kapcsolatra is, ezáltal sokkal közelebbiknek érezheti az író őket. Azt hittem az első könyv után, hogy már nem okozhat meglepetést az írónő. Tévedtem. Minden egyes kötetben újabb és újabb meglepetéseket okozott. Végig izgultam az összes kötetet és töretlenül várom a következőt, hogy megtudjam beteljesül-e a nagybetűs SZERELEM :)
Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti a különleges dolgokat, vagy csak szeretne valami jót, szépet olvasni :) Garantálom, hogy senki nem fogja megbánni ha elkezdi.
- történet kreativitása: 10/10* Utánozhatatlan a története :)
- szóhasználat: 10/8 Átlagos :) 
- szereplők: 10/10 Kidolgozott karakterek és az ő életükbe is betekintést nyerhetünk egy-egy fejezet erejéig. 
- könyv kinézete: 10/10 

Bevallom az én kedvenc páros Alex és Magnus :) Valahogy a filmekben, könyvekben mindig vagy az ikrek a kedvenceim vagy a melegek :)

A film is nagyon tetszett. Bár a színészeket nem így képzeltem el, de végezetül jó volt a film :) Természetesen filmből(amit könyvből csináltak) kimaradt nem kevés jelenet, de nem volt nagyon durva :) Hozok nektek pár képet a filmből.

Ha érdekel a véleményem, akkor a legrosszabb színész az az Isabelle-t alakító hölgy. A könyvben szépnek,légiesnek írják a lányt és ez a nő nem éppen mondható szépnek. Véleményem szerint. A Claryt alakító színásznőnek a szemöldökével kellett volna kezdeni valamit, valamint az Alecet alakító Kevin Zegers hosszabbra hagyhatta volna a haját, ugyanis a könyvben VÁLIG érő, de minden esetre HOSSZABB haja van Alecnek. Mindezektől a dolgoktól eltekintve a film jól össze lett hozva, kíváncsian várom a második részét.
A két színész a lehető legjobb párosítás :) Nagyon összeillenek :D

A film 10/8-at kap, a szereplők és a kimaradt jelenetek miatt.