2014. szeptember 13., szombat

Könyvesbolt.

 Sziasztok!:)
 Mint látjátok kicsit aktivizáltam magam mostanában. Sikerült megfáznom az első héten, minden bajom van és unatkoztam egyszóval jó alkalom volt egy kis blogolásra.
 Mint a bejegyzés címéből is láthatjátok könyvesboltban voltam. Kérdezhetnétek, hogy ez miért is lényeges, hiszen általában havonta veszek új könyvet és ahhoz elengedhetetlen, hogy bemenjek egy boltba, ahol könyveket árulnak, vagyis egy könyvesboltba.
 Na szóval Debrecen eddig minden egyes könyvesboltjában jártam már kivétel egyet. A legnagyobb Alexandrában. Most erre is lehetőség nyílt, ugyanis barátnőmmel elmentünk és hát mit ne mondjak. Hatalmas és  tele van olyan könyvekkel, amiket a legtöbb kisebb boltban már levettek a polcról. Jó az elrendezés, kellemes a légkör. Röviden tömören beköltöznék oda ha tehetném. A vicces az volt, hogy előtte voltunk libriben is és megláttam egy régen keresett könyv utolsó példányát, amit természetesen elhoztam. E becses könyv a No és én címet viseli. Ezer éve szemezgettem vele és végre a polcomon tudhatom.
 Aztán átmentünk az Alexandrába és természetesen ott megtaláltam egy másik kedvenc könyvemet, ami még szintén nem volt meg a polcon. Egy különc srác feljegyzései. JUHÉÉ!!!
 Valamint a sulinknál van egy Reál, ahol nevetséges áron adják a könyveket. Egyszóval vettem onnan is egy könyvet, 1000 FT-ért hülye leszek otthagyni. Ez a könyv Az elcserélt címet viseli. Alig várom, hogy olvashassak.

 A hétvégére sok mindent tervezek. Van pár rajzházi, három portré és egy sorminta koponyákból. Elég jó elfoglaltság. Akarok még olvasni, tanulni, blogolni és nem lenne rossz animét nézni sem. Mostanában kevés időm volt arra, hogy bármit is nézzek, de nem bánom.
 Annyira jó kedvem van mostanában, kevésbé vagyok fáradt, mint tavaly vagy azelőtt, pedig általában 20 perccel kelek minden nap hamarabb, mint szoktam. Tuti van valami bajom. (XD)
 Hétfőn voltunk először grafika fakultáción. Külön műhelyben van, ami nagyon jól felszerelt, hűvös volt és annyira otthon illata, valószínűleg a festékek miatt. Imádom!!! ♥
 Tervezünk a lányokkal koncertre menni. Leander lesz októberben *-* Idén elmaradt a The grenma, mert most inkább erre mennénk. Alig várom!:)
 Nos mára ennyi közérdekűt szántam. Még berakok egy jó számot:

2014. szeptember 7., vasárnap

A Vincent fiúk sorozat I.

Cím: Ha az enyém lennél
Író: Abbi Glines
Főbb szereplők: Ashton Gray, Sawyer Vincent, Beau Vincent

 Ashton, Sawyer és Beau gyerekkori barátok. Régen mindig Ashton és Bau keverték a bajt, sülve-főve együtt voltak és legjobb barátoknak tekintették egymást. Sawyer volt az, aki mindig kimentette őket a bajból, hiszen ő volt hármójuk közül a jófiú. Ám mára ez a felállás megváltozott. Ash Sawyer barátnője lett s a hajdani énjét levetkőzve felnőtt és gyönyörű nő lett belőle, Bau nem kis bánatára.
 Ashtonnak kezd elege lenni abból, hogy mindig csak az apja édes s jó természetű kislánya lesz, hiányoznak neki a Bau-val elkövetett csínyek, de tudja, hogy Sawyer nem örülne neki, ha a mélyen elrejtett énje a felszínre törne. Ash egy minden csínytevésben részt vevő lányt rejteget magában, aki megakar felelni tökéletes barátjának. Ezt a lányt egészen három évig sikerül elnyomnia, ugyanis három kerek éve járnak együtt Sawyerrel, aki már-már azt tervezi, hogy feleségül veszi a lányt. Ám Ash tudja, hogy ő nem ismeri teljesen, a fiúja azt a lányt szereti, akit ő mutat felé, nem ismeri Ash rosszabbik énjét.
 Ezen a nyáron Sawyer egy kicsit hosszabb ideig a családjával nyaralni megy, s Ash egyedül marad. Az unalmas hétköznapokat csak mamája tudja feldobni, akivel rendszerint mindenféle dolgot terveznek együtt. Bevásárlás, sütés, főzés, egyszóval minden unaloműző dolog.
 Ash egyik nap összetalálkozik Bau-val és a barátnőjével Nicole-lal. Még a vak is látja, hogy a két lány nem szimpatizál egymással, de Ash mégis segít nekik. Ezután az éjszaka után egyre többet lógnak együtt a fiúval, arra a döntésre jutnak, hogy újra megpróbálnak barátok lenni, mint régen.
 Ezután a sok találkozás után rájönnek, hogy mindketten szeretik a másikat és ha még a pokolba kerülnek is, de együtt maradnak. Mindketten szeretik Sawyert, de ha együtt vannak ez elenyészik, hiszen Ash is önmaga lehet, Bau pedig a lágyabbik oldalát mutathatja a lánynak, aki valóban ismeri.A fiút a város fekete bárányának tekintik és csak evés ember tudja, hogy ki is ő valójában, hogy milyen élete volt és hogy mennyire hiányzik neki egy példakép, egy apa. Ám Ash-nek is szüksége van Bau közelségére, ugyanis egy családi tragédiát csak így sikerül neki átvészelnie.
 Természetesen a dolgok nem maradhatnak titokban. Sawyernek feltűnik, hogy valami nincs rendben, még akkor is ha Ash és Bau a jelenlétében nem találkoznak, nem ebszélnek, sőt még csak egymásra sem néznek. Ennek ellenére minden ott lebeg a levegőben, csak a vak nem veszi észre, hogy a lány is és Bau is mennyire szenvednek, hogy nem lehetnek egymás mellett.
 Végül nem tudnak gátat szabni az érzéseiknek, így minden kirobban belőlük. Megtörténik az, amit Ash nagyon nem akart, a két fiú valószínűleg örökre egymás ellen fordul. A lány úgy dönt, hogy inkább kilép mindkettőjük életéből, így lesz a legjobb. Vajon Sawyer és Bau ismét egymásra találnak? Vagy hármójuk barátságának örökre vége?

 A történet tipikusan a két fiú egy lányért verseng. Ám valahogy ez a történet mégis jobban tetszett mint az eddigiek. A könyvből olyan szinten átjön az amit Bau és Ashton egymás iránt érez, hogy csodálom, hogy a lapok a szikrák miatt nem gyulladnak fel. Nagyon jól sikerült az írónak szemléltetnie a testi vágyat.

- történet kreativitása: 10/8.
- szóhasználat: 10/8.
- szereplők: 10/10. 
- könyv kinézete: 10/10. 

Denazen-regény I.

Cím: Touch - Érintés
Író: Jus Accardo
Főbb szereplők: Deznee Cross, Kale, Brandt, Alex


  Mióta Dez édesanyja meghal az apjával egyre jobban távolodni kezdtek egymástól, mára már ez a dolog addig fajult, hogy a lánynak pitiáner dolgokhoz kellett folyamodnia, hogy fikarcnyi érzelmet kicsaljon az apjából. Tetőkről gurul le gördeszkával, megissza a kávéját, srácokkal fekszik le, sokáig kimarad esténként, egyszóval mindent megtesz, hogy az apját bosszantsa. Ám sose gondolta volna, hogy egy napon az édesapja lesz a legnagyobb ellensége.
 Amikor egy hatalmas bulit követő éjszaka belefut egy titokzatos fiúba, aki a cipőjét akarja Dez sorsa örökre megpecsételődik, innentől nincs visszafordulás, meghátrálás, örökre a fiúhoz kötődik a jövőre. A fiú szemében rengeteg félelmet lát, ugyanis valaki üldözi őt, vagy valami. Természetesen Dez megragadja az alkalmat és a titkos idegen hazaviszi, hogy lezuhanyozhasson és új ruhát vehessen fel, mivel a menekülés közben nem egy helyen megsebesült, sáros és piszkos lett.
 Minden remekül zajlik, egészen addig amíg megérkezik Dez apja. Úgy tűnik ő és Kale már ismerik egymást és nem éppen felhőtlen a kapcsolatuk és Dez ismét látja a fiú szemében ugyanazt a félelmet, mint amit korábban. Egy hirtelen ötlettől vezérelve Dez menekülőre fogja a fiúval és rohannak az apja és a csatlósai elől. A lányt egyre jobban érdekli, hogy mi történik körülötte ugyanis ő észre se vett semmi különöset eddig.
 Amikor Kale elmagyarázza neki, hogy ő egy Hatos nem hisz a fülének. A fiú elhúzódik előle és erre van magyarázat. A hatosok különleges erővel bíró emberek, akiknek a hatodik kromoszómájukban mutatkozik meg a rendellenesség. Kale olyan dolgokat hoz a lány tudtára, amikre a lány soha életében nem gondolj. Kiderül, hogy az apjának van egy olyan szervezete, ahol az olyan embereket tartják fogva mint a fiú, vagyis az olyanokat, akiknek van valamilyen különleges képességük. Valamint Dez azt is megtudja, hogy az édesanyja életben van és hogy az apja ebben a különleges épületben tartja fogva, ahogy a többi embert is.
 Dez mindenképpen megakarja menteni az édesanyját, viszont azt sem engedheti meg, hogy Kale visszakerüljön abba a börtönbe, ahol oly sok ideig raboskodott. Az első és egyetlen nyomuk egy Kaszás nevű ember, aki talán tud segíteni a fiataloknak, ám ha nem kénytelenek új kiindulási pont után nézni.
 Miközben menekülnek és próbálják kitalálni, mitévők legyenek Dez egyre jobban megkedveli Kale-t, aki tényleg nagyon szívdöglesztő a tudatlanságával. A lány mindenre megakarja tanítani a fiút. Arra, hogy milyen szeretni és szeretve lenni, mi minden van a világban, mi mindent lehet látni, hallani és érezni. Minden jó és rossz dologra.
 Végül pedig Dez olyan dologra szánja rá magát, amit sose gondolt volna. Nem akart sose apja pincsije lenni, aki csüng minden szavát és mindent teljesít neki, de a szükség törvényt bont. A lánynak muszáj beépülni az apja szervezetébe, hogy megmentse az ott fogva tartott embereket és az édesanyját. Ám van aki szeret ebben az épületben raboskodni és egyáltalán nem gondolja úgy, hogy be van zárva.

 Nagyon tetszett ez a könyv. Tényleg ritkán olvashatunk olyan könyvet, amik nem a szokásos klisék köré épül, hanem tényleg eredeti a történet. Természetesen itt is megjelenik a szerelem, mint a legtöbb helyen, de mégis az emberek közti viszonyokra van terelve a hangsúly, illetve arra, hogy Kale a több éves bezártság miatt mennyi mindent nem tud a világról. Lebilincselő történet, főleg olyanoknak, akik szeretnek különleges emberekről olvasni és kicsit ők is másnak érzik magukat.

- történet kreativitása: 10/10.
- szóhasználat: 10/10.
- szereplők: 10/10. 
- könyv kinézete: 10/10.